Dinamikus Növekedés

2017. március 12. - dajkag


Három hónap munkanélküliség után végre állást találok egy dinamikusan növekvő cégcsoport belvárosi irodájában. Eleinte minden kifogástalan, aztán két hét után észreveszem, hogy valami nagyon nincs rendben. Mármint nem a munkahellyel kapcsolatban, hanem velem. A gyomrom az átlagosnál is többet csikar, és alhasi tájékon apró, feszes duzzanatokat fedezek fel, melyek a bőröm alatt bújnak meg, és napról napra egyre nagyobbnak és keményebbnek tűnnek. Nyilván sikerült valami nyavaját összeszednem a munkahelyi klotyón, ahol az időm nagy részét töltöm csak azért, hogy ne kelljen dolgoznom...Fasza.

8.jpg

Az orvos a beleimről készült röntgenfelvételt nézi és csak a fejét csóválja.
Közli, hogy egy dinamikusan növekvő cégcsoport indult fejlődésnek a testemben, és sajnos, ha a progresszió ilyen ütemben folytatódik tovább, nem túlzottan jók a kilátásaim.
-Tudja, kedves uram, ez rossz hír, nagyon rossz hír! Az antrumcsatornáját szinte teljesen eltömítették a pénzügyi osztályvezetők. Ráadásul gyomorcsuklójában is betokozódott business menedzsereket vélek felfedezni. Ha ez így megy tovább, hamarosan búcsút mondhat a szilárd tápláléknak és kizárólag pürésített profitot fogyaszthat majd vacsorára... Persze, emiatt nem kell sokáig aggódnia, hiszen pusztán hónapok kérdése, és nagy valószínűséggel meghal.

Ahogy telnek a napok, a helyzet egyre csak rosszabb és rosszabb lesz, egy idő után a gazdasági osztály fejesei a vakbelemben úgy döntenek, hogy érdemes lenne kibővíteni a cég tevékenységi körét és újabb territóriumok felé orientálódni. A vállalat tehát franchise jelleggel átterjed a légzőszerv-rendszeremre és a májam környékére is.

Alig kapok reggelente levegőt. A tüdőmben létesített dohányzóhelyiség tömve van a nyakuknál kigombolt, rózsaszín ingben és kék sportzakóban feszítő yuppiek-kal, akik egy szál cigaretta mellett beszélik meg a napi feldolgozott adatmennyiség okozta orgazmikus örömöket, meg azt, hogy mennyire szar is mostanában az időjárás. Néha-néha felköhögök egyet, ilyenkor a zsebkendőbe köpött figurát hüvelykujjammal addig trancsírozom, amíg egy ragacsos, barnásvörös masszán kívül nem marad belőle más, csak egy undorító, lucskos sportzakó, meg egy gusztustalan makkos cipő. Aztán persze mindig elszomorodok és átkozom magam. Talán nem önszántából költözött a tüdőmbe. Talán családja volt, gyermekei, akiket etetni kellett. Ő is csak fizetésből élt, mint bárki más a világon.

Alig két hónap, és teljesen használhatatlannak érzem magam. A vizeletemből ipari mennyiségű kokaint mutat ki az orvos, a véremben pedig már mérni sem lehet az egyre csak növekvő GDP-t. A kegyelemdöfést legyengült testemnek azonban az a pillanat adja meg, mikor a barátnőm lelép egy team leader-rel a számviteli csoportból, aki csókolózás közben a szájüregemen át mászik be a testébe, és olyan gusztustalan marhaságokkal beszéli tele a fejét, mint hogy "nem csak a vállalat kelet-magyarországi divíziója és a fizetése az, ami esténként is aktívan növekszik."

Az életem romokban hever, nem tehetek mást, elmegyek az anyakönyvi hivatalba és véglegesen csődöt jelentek. A velem szemben ülő ügyintéző átolvassa a gondosan kitöltött formanyomtatványt, alig hallhatóan sóhajt egyet, majd hüvelykujjával addig trancsírozza testem, amíg egy ragacsos, barnásvörös masszán kívül nem marad belőlem semmi más, csak egy gusztustalan, divatja múlt makkos cipő.

A bejegyzés trackback címe:

http://dajkag.blog.hu/api/trackback/id/tr7612332665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.