A szörnyűséges seggcsinovnyik

2016. szeptember 21. - dajkag

Semmi másra nem vágytam ezen a reggelen, pusztán egy kávéra, egy lekváros fánkra, meg arra, hogy végre mindenki hagyjon engem békén, hagy érlelődjek csak szépen, nyugodtan saját problémáim undorító, bűzös páclevében. Persze éppen ma reggel kell arra ébrednem, hogy egy jól öltözött, kopasz hivatalnok kimászik az ánuszomból és mindenféle munkaköri feladatokról meg közalkalmazotti bértáblákról kezd el roppant arrogáns módon magyarázni.

seggcsinovnyik.jpg

Pár nappal korábban persze már sejthetném, hogy ez fog történni. Kezdem érezni ugyanis, hogy valami határozottan nincs rendben a seggemmel: a semmiből megjelenik egy apró kitüremkedés, amiről eleinte ugyan csak azt gondolom, egyszerű aranyér, amin majd segít, ha pár napig kenegetem a fürdőszobai szekrényben talált, mentolos kenőccsel. De ahogy telnek a napok, a bizarr csomó csak nem akar felszívódni a végbélnyílásom mellől. Napról napra válik egyre kellemetlenebbé a megszokott székelés és a seggtörlés feladata, de meglehetősen nehezemre esik az is, hogy egyáltalán le tudjak ülni a villamoson. Aztán egy idő után arra leszek figyelmes, hogy az alfelem a tizenharmadik havi fizetés megvonásáról és fizetetlen túlórákról kezd valami alig érthető zagyvaságot dünnyögni. Hogy alátámassza az egyébként véleményem szerint meglehetősen megkérdőjelezhető alapokon nyugvó álláspontját, a munka törvénykönyvéből idéz a témába vágó paragrafusokat.Ekkor már határozottan kezdek arra gyanakodni, hogy valami nincs rendben a korábban olyan kitűnően szuperáló seggemmel.

Aztán tessék, ma reggel arra kell ébrednem, hogy egy síkos, kopasz fej bújik elő az ánuszrózsámból. A be-, vagy sokkal inkább kitolakodó szemüvegét hetykén orrára helyezve olyan kimérten üdvözöl, mintha vele ellentétben nekem kellene kellemetlenül éreznem magam, mert a seggem ránőtt egy hájas, körszakállas irodai alkalmazott csillogó, tar koponyájára. Meglepettségemet persze minél hatékonyabban próbálom leplezni, erre a kopasz köztiszt-viselő csak kimérten megköszörüli torkát és udvariasan, ámde hangjában alig hallható, fölényes tónussal arra kér, foglaljak helyet. Ami, ugyebár az adott szituációban több szempontból is meglehetősen nehéz feladatnak bizonyul. Hatalmas terpeszben feszengek a széken, gyöngyöző homlokkal várom, mi következhet még ezután, mikor a seggemből kibújt hivatalnok újból megszólal:

-Üdvözlöm! Megtenné, hogy röviden bemutatkozik, és elmondja, miért is jelentkezett az általunk kínált pozíció betöltésére?

Megrökönyödésemet képtelen vagyok tovább véka alá rejteni és elkerekedett szemekkel, kissé ingerülten válaszolom:

-Nézze, Uram! Először talán magának illene bemutatkoznia, hiszen mégis csak az én hátsófelemből mászott elő egyik napról a másikra, ráadásul úgy, hogy senki nem kérte magát erre!

Szemöldökét összeráncolva vészjósló tekintettel mered a kezében tartott papírlapra, ami nem más, mint az én hónapokkal azelőtt sebtében összedobott önéletrajzom egyik fénymásolt példánya.

-Hmm… Nos, ha jól értem, Ön azt sem tudja, hogy milyen pozícióval kapcsolatban hívtuk magát be személyes beszélgetésre? Nem mondom, elég merész dolog! Manapság ugyanis rengetegen állnak sorba az utcán csak azért, hogy birtokba vehessenek egy egészséges, emésztési problémáktól és szívkoszorúér-elmeszesedéstől mentes, fiatal testet, mint a magáé! De tudja mit!? Tetszik a vakmerősége, ezért adok magának egy esélyt! Szóval: ha már itt pazaroljuk a drága időnket egymásra, jobb lenne, ha gyorsan megemberelné magát és virítana nekem valamit, ugyanis ha nem… hát, akkor mehet vissza a testközvetítőbe és örülhet annak, ha legközelebb egy bélcsavarodásos kisnyugdíjas bibircsókos picsájának birtoklásával kapcsolatban keresik fel magát a közmunka-szolgálatos kollégák! Kezdjük tehát tiszta lappal, értjük egymást?! Nos: volna kedves mesélni magáról, illetve elmondani, miért éppen az általunk kínált pozícióra esett a választása az interneten és egyéb fórumokon fellelhető, tengernyi álláslehetőség közül? Van esetleg valamiféle papírja a testbirtoklással kapcsolatos végzettségről?

Érezem, hogy itt most tényleg valami nagyon fontos dolog forog kockán, azt azonban még nem pontosan tudom, hogy micsoda, vagy azt, hogy hogyan kellene ezt az egész, kora reggeli agyrémnek beillő szituációt lereagálni.

-Nézze, én tényleg nem tudom, miről van szó, csak azt, hogy ebben a testben élek, mióta megszülettem.

-Mhhhmmm.. És úgy érzi Ön, megérdemli, hogy továbbra is ezt, vagy egy minőségben ehhez hasonlatos földi porhüvelyt birtokoljon?

Ezt már képtelen vagyok eltűrni és hangomat erősen megemelve kontrázok rá a tar fejű valagbitorló pofátlanságára.

-Ide figyelj, te rohadt öltönyös szarházi! Azonnal takarodj kifelé a seggemből, vagy menj vissza oda, ahonnan előtoltad a mocskos pofád, különben nem állok jót magamért!

-Nanana! Ne olyan hevesen! Ezt szépen feljegyzem ide a papírra, ahhoz a részhez, ahol azt állítja, hogy jó kommunikációs készségekkel rendelkezik és kiválóan tud kommunikálni az esetleges új ügyfelekkel! Csak ma legalább négy jelentkezőt kell még meghallgatnom, és hogy őszinte legyek, magának eddig nem áll túl jól a szénája…

Elképesztően szánalmasnak és nevetségesnek érzem magam, amiért sikerül lesüllyednem arra a szintre, hogy a saját seggemmel vitatkozzak. De muszáj megemberelnem magam és elnézést kérnem, elvégre is, ha jól értem a zsíros közszolga által felböfögött, gusztustalan tényállást, a testem feletti birtokos viszony forog kockán, ami valljuk be: nem kis kockázatot jelent. A további kérdésekre megpróbálok rendes, kulturált emberhez méltó hangnemben válaszolni. Akkor talán a hátsófelem hamarabb befejezi ezt a marhaságot és végleg kimászik a seggemből ez a felfuvalkodott, kopasz hivatalnok-csökevény, ez a végletekig irritáló, tetves csinovnyik-tumor.

-Tudja, szerencséje van! Nálunk ugyanis nem alapfeltétel a diploma, a szakma, vagy bármiféle előképzettség megléte. Fő a lelkesedés! Amennyiben Ön van olyan lelkes, hogy a szerződésben megszabott, napi 12 órás munkaidő mellett esetlegesen vállalni tudja azt, hogy a bélrendszer esedékes méregtelenítését is elvégzi –ami alig venne igénybe plusz másfél-két órát hetente-, akkor lehet szó az együttműködésről. Pótlékot fizetni persze nem áll módunkban. Ugye meg tudja érteni, hogy manapság a gazdasági helyzet nem…

Ezen a ponton kezdem úgy érezni, hogy elég. Felkapom a konyhaasztalon pihenő vajkést és tiszta erőből belevágom a hájas szemétláda koponyájába, majd újra szúrásra emelem és egyenesen a bal szeme közepébe döföm. A gejzírként feltörő, szanaszét spriccelő vér bíborvörösre festi a falakat, a bútorokat és a padlót. Csak tudnám, hogy fogom ezt megmagyarázni jövő hónapban a főbérlőnek? A segghivatalnok mélyről feltörő, hörgő hangon, véres vattapamacsokként köpködi felém szörnyűséges átkait, és lassan elkezd visszahúzódni oda, ahonnan érkezett: alantas testnyílásom biztonságot nyújtó rejtekébe. Mielőtt azonban végképp eltűnne, kilátásba helyezi egy második körös állásinterjú lehetőségét. „Jövőhéten keresni fogjuk!” Visszhangzik az öblös fenyegetés valahonnan bélcsatornáim kanyargó útvesztőinek mélyéről, és őszintén meg kell vallanom, hogy most már esténként képtelen leszek nyugodtan aludni attól a tudattól, hogy bármelyik reggel ébredhetek egy tüdőrákos hajléktalan, vagy egy nyugdíjazott pedofil vasúti munkás testébe zárva, és nem tehetek ez ellen tulajdonképpen semmit.

A bejegyzés trackback címe:

https://dajkag.blog.hu/api/trackback/id/tr6711733085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.