Körúti Bálnagyilkosok

2018. október 25. - dajkag

baln.JPG

Kissé nehezebb lett az élet itt Budapesten,mióta a jól megszokott villamosok helyett a körúti síneken klimatizált bálnatetemek közlekednek.

A megoldás eleinte furcsának tűnt, ámde jobban belegondolva teljesen érthető. A közlekedési vállalatnak az oroszoktól milliárdokért átvett, komcsi vaskoporsóknál olcsóbb és megbízhatóbb alternatívát jelentenek a norvégoktól fillérekért importált, rothadó vízi emlősök holttestei.

Igaz, a gigantikus hús-szerelvények a nyári forróságban rettenetesen büdösek és mérhetetlenül lassan is mozognak. De persze valamit valamiért.

“Ezek az állatok korábban nem a kötöttpályás közlekedéshez szoktak, sokkal inkább az óceánok végtelenségéhez, a mérhetetlen szabadsághoz. Nehéz lehet számukra is az akklimatizáció. De idővel majd megszokjuk.”-nyilatkozta pár napja a BKK szóvivője valamelyik nagyobb hírportálnak, és valljuk be, akad a gondolatmenetében némi ráció.

Csak az a baj, hogy ezeken az új szerelvényeken meglehetősen nehéz bliccelni. Az ellenőrökkel közösen razziázó ÁNTSZ-alkalmazottak mindenféle PH-mérő eszközökkel meg pipettákkal a hónuk alatt mászkálnak, és gyorsteszteket végeznek az utasokon. A jegy mellé kötelezővé tett egészségügyi oltások elmaradása nem csak pótdíjat, de egy nagy adag, seggbe injektált tetanusz-oldatot is magával von, ha azon kapnak, hogy nem lyukasztottunk.

Egyszóval nagyon figyelni kell, ha az ember továbbra is szeretné kijátszani a rendszert.

Az új ellenőrök ráadásul csak járulékos kellemetlenséget jelentenek. Sokkal borzalmasabbak a rozsdás síneken csikorgó, rothadó húskupacokra vadászó, rejtélyes alakok, akik alig pár héttel ezelőtt jelentek meg Budapest utcáin. Ők az illegális bálnavadászok.

Ezek az elmeháborodott alakok az esős évszak beköszöntével gyakorlatilag ellepték a villamosmegállókat és azok közvetlen környezetét is. Aluljárók mocskos lépcsőin terpeszkednek, ott fenik rozsdás szigonyaikat, élezik csorba, mocskos bökőiket. A tereken csoportokba verődve szívják száraz kapadohánnyal töltött tajtékpipáikat, és fél szemükre hunyorogva idézgetik egymásnak baljós suttogással a tengeri szörnyek legendáriumának rettenetes fejezeteit.

Furcsa, cserzett bőrű, szakállas figurák, akik fejükön mindenféle nem létező rangjelzéssel teleaggatott kapitánysapkát viselnek. Vállukon éjfekete varjak, vagy füstös hangon károgó, kék mellényes szarkák üldögélnek. Kannásbortól ittasan utánfutókra szerelt ladikokban, kerekes teknőkben, és gumimatracokon rontanak neki a szerelvényeknek. Főként a reggeli órákban, amikor az utasok jellemzően munkába, vagy iskolába igyekeznének. Ilyenkor általában szigonyokkal, csáklyákkal, csorba késekkel és rozsdás tőrökkel verik a halott bálnák jéghideg húsát. Fröcsög a puha szövet, a rothadás bűzének újabb és újabb hullámai pedig elárasztják a megállót és aljas módon lopóznak be a szerelvények belsejébe. Ettől az utasok vagy nagyon elszomorodnak, vagy rendkívül mérgesek lesznek.

Az ilyen akciók az elmúlt időszakban rendkívül megszaporodtak, szinte mindennapossá váltak. Nem ritka az sem, hogy az egész város közlekedése megbénul az önjelölt bálnavadászok egy-egy nem várt hadjáratának köszönhetően. A közterület-felügyelet emberei szerencsére teszik a dolgukat és a rozsdás fegyvereket lobogtató elmebetegeket a villamosok tetején kiépített lövészállásaikban ülve takarítják el a megállókból. A forgótáras puskák gyorsan és hatékonyan dolgoznak. Általában alig sikerül egy-két fürgébb bálnavadásznak elmenekülnie a gondosan kiképzett, hidegvérű takarítók elől.

Akadnak azonban olyan napok, amikor a tisztaság és rend éber őrei a lábukat sem hajlandóak kitenni az utcára. Ha túlzottan erős a szél, vagy ha súlyos, szürke eső hullik alá a szmogból és reménytelenségből formálódott felhők gömbölyű hasából, szinte képtelenség megszabadulni a beszámíthatatlan, közveszélyes tengernagyoktól. A mostoha időjárás nyilván a nagy, nyílt vízi viharokra emlékezteti őket.

Aluljárók foghíjas szájából, csatornák bűzlő torkából, szellőzők áporodott testnyílásaiból másznak elő, és kezükben csáklyáikkal vadul verik a villamosok puha, szürke oldalát. Közben a rothadó húsba vájt, vastag ablaküveghez nyomják barázdált arcukat és hiányos fogazattal, őrülten villogó tekintettel röhögnek a rémült utasok hullafehérre vált, remegő képébe. Egy darabig nem igazán foglalkoztam velük, az emberekre ugyanis általában nem veszélyesek.

Egy ideje azonban elég csak rájuk néznem, és rögtön elfog a rettegés. Nem a mocskos kabát, nem az ápolatlan szakáll, nem a szakadt matrózsapka, és még csak nem is a kezükben vadul lóbált, rozsdás dárdák azok, amik annyira elborzasztanak. Sokkal inkább a felismerés. A tudat, hogy hetek óta nem borotválkoztam, és egyre gyakrabban gondolok az óceán végtelenségére. A szabadságra, na meg arra, hogy vajon mégis milyen íze lehet egy, az egykori egyes villamos vonalán közlekedő, nagy, fehér bálna oldalából kiharapott, zaftos húsdarabnak?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dajkag.blog.hu/api/trackback/id/tr8014321473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hernyók Vendel 2018.10.26. 09:01:18

Napotna járok az 1-esen. A népligeti aluljáróban 1-2 hét rend és tisztaság után újra megjelentek a földön fetrengő bedrogozott csövesek. Nem vagyok Nem igazán vagyok éles eszű, a metaforákat rendszerint nem értem, de ugye ez a poszt róluk (is) szólt?